Életmentő szívműtéten esett át Sonny Bill Williams
A korábbi új-zélandi rögbijátékos, Sonny Bill Williams pénteken közzétett videójában elmondta, szíve „majdnem szétpukkadt”, mielőtt életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Williams még az év elején, egy nyaki operáció során tudta meg, hogy születésétől fogva fel nem ismert szívhibával él.
A 41 éves játékos 2011-ben és 2015-ben nyert rögbi-világbajnokságot, emellett 2004-ben az ausztrál Nemzeti Rögbi Ligában is bajnok lett a 13 fős változatban, mielőtt öt évvel ezelőtt visszavonult. A trófeákkal teli rögbi-pályafutása mellett profi bokszoló is volt, tizenegy mérkőzéséből kilencet nyert meg.
„Az orvosok mindketten azt mondták, csoda történt” – nyilatkozta Williams a YouTube-on. „A szívem majdnem szétpukkadt, így mondták az orvosok. Ha nem mentem volna el és nem vizsgáltattam volna meg magam, nem tudták volna meg, és egy teljesen egészséges ember hirtelen halálának esete lett volna.”
Williams egyik sebésze szerint a szívbillentyű pótlására szolgáló Ross-műtét több mint négy órán át tartott. „Egy olyan hátránnyal játszottál, amelyről akkoriban nem is tudtál” – mondta Michael O’Keefe. „Az, hogy ezt meg tudtad tenni, éppen azt mutatja, mennyire jó erőállapotban voltál, hogy kompenzálni tudtad” – tette hozzá.
A múlt héten a dél-afrikai U20-as korosztályos válogatott korábbi második sorosa, Hyron Andrews 31 évesen holtan találtak csapata, a Lions szállodájában, miután elszakadt a szívtől a véráramlást biztosító aorta artériája.
