Alexia Putellas harmadszor nyerte el az Aranylabdát
Alexia Putellas hétfőn Londonban, új otthonául szolgáló városában vehette át harmadik Aranylabdáját, ezzel csúcsra vezető visszatérését koronázva meg a női labdarúgás élvonalába azt követően, hogy pályafutása delén sérülés vetette vissza.
A spanyol középpályás korábban 2021-ben és 2022-ben érdemelte ki a világ legjobb játékosának járó díjat a mindent elsöprő Barcelona kreatív motorjaként. Egy térdkeresztszalag-szakadás azonban éppen akkor hátráltatta meg a globális csillaggá válás útján, amikor a 2022-es Európa-bajnokságra készült a spanyol válogatottal.
Putellas felépült ugyan, és egy évvel később kisebb szerephez jutott a spanyolok világbajnoki győzelmében, klubban és válogatottban azonban csapattársa, Aitana Bonmati árnyékába került, és közel két évébe telt, mire visszanyerte legjobb formáját.
A 32 éves játékos egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: a sérülés óta minden pillanatot úgy próbál megélni, mintha az utolsó lenne, mert soha nem tudhatja, megismétlődik-e a baj.
Bonmati vette át a világ legjobb játékosának szerepét, és 2023 és 2025 között háromszor nyerte el az Aranylabdát, mígnem őt is lábtörés kényszerítette partvonalra. A figyelem így ismét Putellasra irányult, aki élt a lehetőséggel, és segített a Barcelonának ismét megnyerni a Bajnokok Ligáját.
Putellas hangsúlyozta: soha nem érezte úgy, hogy az Aranylabda-trófea az övé lenne, és mivel már egyszer átélte ezt, most még jobban tudja élvezni a díjat.
Miután Katalóniában mindent elért, amit lehetett, új kalandba kezdett, és a London City Lionesses csapatához igazolt. Az amerikai üzletasszony, Michele Kang tulajdonában lévő együttes az angol élvonal egyetlen teljesen független klubjaként igyekszik áttörni a megszokott kereteket.
Az új környezetről szólva Putellas azt mondta: ez teljes változást jelent az életében, a kultúra, a nyelv, az új országba és városba költözés nap mint nap tanulási folyamat. Hozzátette: tudta, hogy ha egyszer véget kell vetnie barcelonai időszakának, nem lett volna értelme megismételni a már átélteket, ezért valami teljesen másra volt szükség, egy szinte vadonatúj klubra, ahol még minden megíratlan, és megpróbálja magával vinni a győztes kultúrát és mentalitást.
Putellas hatása már az angol női szuperligában is érződik: a Lionesses a tabella élmezőnyében, a Chelsea és a Manchester City mögött, de a hagyományos nagyágyú Arsenal előtt áll. A váltás a spanyol válogatott jövő évi világbajnoki címvédési esélyeinek is jót tehet, mivel a sztárjátékos európai kupaszereplés nélkül kevesebb terhelésnek lesz kitéve ebben a szezonban.
Ezt Putellas elismerte: mint mondta, ez is szempont volt a döntésénél, hiszen hosszú út áll még előttük, ő a mindennapokra összpontosít, de bízik benne, hogy az efféle környezet készíti fel a legjobb teljesítményre. Egyelőre azonban van mit ünnepelni: egy Aranylabdát és egy Londonban épülő új életet.
