Vigyázni kell a fiatal tehetségekkel – Max Dowman és JJ Gabriel esete figyelmeztetés a futball számára
Az angol válogatott keretéből többen is visszaléptek a közelgő Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt, és az a hír, hogy az Arsenal 16 éves támadó középpályása, Max Dowman is szóba került, óvatosságra int. A Chelmsfordban született játékosról már jó ideje a következő nagy tehetségként beszélnek, sőt már a felnőttcsapatban is pályára lépett, miközben még a vizsgáira készült.
A fiatalok túlzott ünneplése felelőtlenség. A pályán eddig nem vallott szégyent, és az észak-londoni klub láthatóan megfelelő úton igyekszik fejleszteni őt. Ugyanakkor manapság hajlamosak vagyunk túlzásokba esni minden olyan fiatal játékossal kapcsolatban, aki akár csak egy csipetnyi tehetséget mutat. Ez nemcsak felelőtlen, hanem veszélyes is.
A futball tele van olyan játékosokkal, akik fiatalon törtek be, de nem tudták folyamatosan igazolni a róluk szóló napi cikkeket. Ravel Morrison esete intő példa lehet JJ Gabriel számára. Őt gyakran az angol futball történetének egyik legnagyobb tehetségeként emlegették, ám miután 17 évesen bemutatkozott a Manchester Unitedben, soha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ma 33 évesen az Egyesült Arab Emírségek másodosztályú csapatában, az Arabian Falconsban játszik, ez a 16. klubja 16 profi év alatt.
A Vörös Ördögöknél maradva: nemrég fontolgatták, hogy a 15 éves JJ Gabrielt behívják a felnőttcsapatba, ami a klub történetének legfiatalabb pályára lépő játékosává tenné. Teljes nevén Joseph Junior Andreou O’Cearuill Enfieldben, Észak-Londonban született, és már a Chelsea, az Arsenal és a West Ham akadémiáján is megfordult, mielőtt 12 évesen a Manchester Unitedhez került.
Az önmagában is vészjelzés, hogy több jelentés szerint édesapja, Joseph „Joe” Delpesh O’Cearuill fel akarja bontatni fia szerződését a Uniteddal. Idősebb O’Cearuill maga is sikertelen labdarúgónak mondható, aki tíz év alatt 16, többnyire nem ligás klubban játszott. Az ambiciózus szülők, akik gyermekeiken keresztül élik meg álmaikat, nem újdonságok a futballban, de fel kell tenni a kérdést: mikor vállal végre felelősséget a sportág mint üzlet a fiatal játékosok gondozásáért? Nem csupán szavakban, hanem valódi erőfeszítésekkel, hogy megvédjék őket a nyomástól, és segítsék fejlődésüket mind játékosként, mind emberként, normális tempóban.
Dowman és Gabriel helyzete között párhuzamok vannak, és ha érzékenyen kezelik őket, mindketten egy jövőbeli angol felnőtt válogatott részévé válhatnak. A nagy ambíciók önmagukban egészségesek lehetnek, de nem bármi áron, különösen nem akkor, amikor egy játékos még csak most keresi a helyét a világban, nemhogy a bolygó legnagyobb klubjainak kezdőcsapatában.
Nem mindenkiből lesz az „új” Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Kylian Mbappé vagy Lamine Yamal, és ha annak próbálják beállítani őket, az senkinek sem használ. Mivel a szurkolók manapság azonnali sikert követelnek, a tehetségek felgyorsított pályára állítása egyre gyakoribb.
A spanyol sajtóban például arról lehet olvasni, hogy a Barcelona garantálta JJ Gabrielnek a kedvenc pozícióját és a gyors utat a felnőttcsapatba. A közösségi média előtti korszakban Ryan Giggs volt a maga idejének csodagyereke, de Sir Alex Ferguson gondoskodott arról, hogy fejlődését megfelelően felügyeljék. Ezt maga Giggs is felismerte, és szavai prófétainak tűnnek a mai fiatalok számára.
„Néha türelmesnek kell lenni. Néha eljön az a pont, amikor nem tudod nem játszatni a játékost, és nem tudod kihagyni a felnőttcsapat edzéséből, de ez lehet egy hónap, hat hónap vagy egy év múlva” – mondta nemrég egy interjúban. „Ez a köztes időszak, amikor azt hiszi, hogy a kezdőcsapatban a helye, hogy minden héten a keretben kell lennie, de az edző másképp látja. Nem igazán tesz jót, ha ide-oda utazgat, és itt öt percet, ott tíz percet kap.”
Dowman és Gabriel most mindenki ajkán van, de lássuk, 12-18 hónap múlva is így lesz-e, vagy valamelyikük elkezdte-e már a rögös utat a futball szeméttelepének teteje felé, félredobva, mert képtelen volt megbirkózni azzal, hogy túl korán túl sokat kapott.
