Verstappen 13 kör alatt előzött meg 100 gokartost Silverstone-ban
A négyszeres Formula 1-es világbajnok Max Verstappen mindössze 13 körre és 35 percre szorította azt a feladatot, amelyre egy szerdai, élőben közvetített gokartrendezvényen vállalkozott a silverstone-i brit nagydíj pályájából kialakított, módosított gokartpályán: a mezőny végéről indulva 100 versenyzőt kellett megelőznie.
A szervezők legfeljebb 30 kört és 75 percet engedélyeztek volna a Red Bull pilótájának a „Max vs 100″ elnevezésű bemutatóversenyen, ám a holland versenyző ennél jóval kevesebb idő alatt teljesítette a küldetést.
A 28 éves Verstappen már a kaotikus nyitókörben több mint 60 riválisát előzte meg, akiket ezt követően kizártak a versenyből. A mezőnyben többek között közösségimédia-tartalomgyártók, hírességek és Red Bull-os sportolók kaptak helyet; az utolsóként megelőzött versenyző Jacky Martens holland F1-es újságíró volt, aki rendszeresen tudósít Verstappen futamairól, és az élről rajtolhatott.
„Szerintem ez volt eddig a legjobb” – viccelődött a 71 futamgyőzelmet jegyző Verstappen. Hozzátette: „Az első köröm egészen hihetetlen volt. Nagyon sok minden történt, és néhány autó meg is ragadt, de nekem mindig sikerült a másik oldalon maradnom, így nem akadtam el.”
Az eseményt világszerte élőben közvetítette az ESPN a Disney+ felületén.
Verstappen idén még nem nyert nagydíjat, és a Mercedes uralta bajnokságban a hatodik helyen áll. A legutóbbi, spanyol nagydíjon vasárnap második lett.
„Ez az első győzelmem az idén, úgyhogy ezt elkönyvelem” – mondta.
